10.fejezet

Megérteni a lehetetlent

Furcsa olyan emberrel álmodni akit baba korodban láttál utoljára.
Ugyan ez a helyzet apával. Most is vele álmodtam. Fel kell készülnöm. De mire? Arra hogy visszatér? Gondolom igen. Itt nem a visszatérésen van a hangsúly igazából, hanem az állapotáról. Talán bántani akar majd? És én képes leszek bántani őt ha úgy alakul a helyzet? Nem tudom. Viszont úgy érzem hogy beszélnem kell erről Jasonnel.

Hazafelé tartottunk mikor nagy vihar támadt. Ránk vámpírokra nem hat a hőmérséklet változás, de hirtelen olyan hideg lett, hogy vacogni kezdett a fogam.

-Vedd fel. - Jason felém nyújtotta a pulcsiját, én elvettem és gyorsan felkaptam. Jason megállt. - Nem mehetünk tovább. Még csak félúton járunk. Gyere van itt egy szállás. Annó még apád ötlete volt építtetni ide egy vendégházat, pont az ilyen esetek miatt.

Öt perc sétára volt az ösvénytől.
Ahhoz képest hogy vendégház, olyan mintha egy palota lenne. Gyönyörű.
Jason felvezetett egy szobába. Minden szobában külön fürdőszoba volt. Elmentem lezuhanyozni. Találtam a szekrénybe ruhákat. Pont az én méretem volt. Ez furcsa.
Lementem az ebédlőbe. Az asztal megvolt terítve, Jason pedig az asztalnál ült.

-Ezt mind ilyen gyorsan megcsináltad?
-Nem én csináltam. - mosolygott. - A személyzet.
-Ó, hát persze! A személyzet. - gúnyolódtam. Jason szúrósan nézett rám.  Néha úgy csinál mintha alap dolog lenne mindenkinél a személyzet. Elkezdtünk enni. - Jason! - törtem meg evés közben a csendet. - Miért van az hogy mostanában apával álmodok? - Jason abbahagyott minden tevékenységet és rám meredt.
- Apád szerepelni szokott az álmaidban?
-Igen. Miért ez baj?
-Nem. Nem az.
-Akkor miért viselkedsz ilyen furán?
-Tudod... Nem biztos hogy visszatér..
-Azt mondta hogy készüljek fel, mert hamarosan találkozunk. - Jason szeme elkerekedett.
-Komolyan?
-Mondom. Jason... Vajon azért mondta hogy készüljek fel, mert bántani akar?
-Nem. Szerintem nem. Te és anyukád jelentettétek neki a világot. Nem hiszem hogy...
-És ha megtudta hogy anya meghalt? Hogy én miattam halt meg, mert nem értem haza időbe? Hmm?
-Ez hülyeség. Nem a te hibád volt. Viszont ha tényleg tudja akkor azért fog visszatérni, hogy rád vigyázzon. Teljes biztonságba akar majd tudni és ez csak úgy megy ha ő veled van.
-És ha én azt mondom hogy nem kell a segítsége, mert eddig se volt mellettem!? - égni kezdtek a szemeim. - Ha megmondom hogy eddig is egyedül csináltam mindent!? Az én feladatom volt anyára vigyázni, de nem sikerült.. - könnyek folytak az arcomon. - Nem sikerült mert ő nem volt itt. Nem lett volna az ami, ha ő itt van.
-Figyelj Kate! Meg kell értened hogy miért tette azt amit tett.
-Tudom. Azért mert nekünk akart jót. Én ezt tudom, de miért így akart jót? Elmenekült. - felálltam és a szobába mentem.

Még mindig szar idő van odakint.
Lefeküdtem az ágyra és a plafont bámultam.
Elgondolkodtam az életemen. Mennyi rosszat tettem miközben azt hittem, hogy jót teszek. Mindíg egyedül voltam. Én és a problémáim. Igaz tegyük hozza hogy megoldottam mindent, de anyát nem tudom visszahozni. A legidegesítőbb az egészben az, hogy nem tudtam elbúcsúzni. Nem tudtam elmondani, hogy mennyire sajnálom a veszekedéseinket és őt szerettem a világon a legjobban. Ha apa itt lett volna mindvégig, akkor senki sem lett volna egyedül. Pláne anya nem. Ő nem szenvedett annyit mint mi. Ő csak elvonult és van magának.

****

-Istenem Kate! - vérszag csapta meg az orromat. Nem tudtam mi van előttem de ráharaptam és szívni kezdtem. Daniel halk káromkodásba kezdett. - Hogy a faszba tudtad ennyire kivéreztetni magad? - halvány mosolyra húzódott a szám. - Nem értem miért érzed ennyire egyedül magad. Mindíg itt vagyok neked. Sőt! Mindenki! Nem burkolózhatsz be a saját kis világodba. Kurvára önző vagy! Bele sem gondolsz az én helyzetembe. - könnyek folytak a szememből és abbahagytam a vérivást. - Nem hagyhatod abba. Innod kell! - a számba tuszkolta a csuklóját. - Kezdem azt érezni hogy elveszítelek. Nem vagy önmagad. Úgy teszel mint egy óvodás kisgyerek. Felelőtlen és buta vagy. - erősebben beleharaptam, mire ő felszisszent. - De ez így van. Hiába tiltakozol.
-Istenem! - Marco hangja kétségbeesett volt. Kinyitottam a szemem. Már otthon voltunk. Forgott velem a világ amikor a plafonra néztem. Elhányom magam. Kifordultam Daniel karjából. Leestem a padlóra. Szerintem eltörtem a kezem. Mindegy. Kukát kell keresnem. Látok is egyet. Danielre néztem és a kuka felé mutattam. Odahozta hozzám és hányni kezdtem.
-Basszus. - szitkozódtam a fürdőszobába. 

Lefürödtem és összekaptam magam. Nagyjából.

A nappaliban megbeszélést tartottunk. Daniel úgy gondolta, hogy ezt meg kell beszélnünk.
Hosszú perceken keresztül kínos csöndben ültünk.

-Mi történt? - Marco zavarodott tekintettel nézett rám.
-Nem tudom. - suttogtam. - Nem emlékszek. - felnéztem.
-Nem emlékszel? - kérdezte Daniel.
-Nem. Annyi rémlik hogy minden vörös volt. Minden. Aztán hallottalak téged. Egy szót mondtál. ,,Elég!". Ezután pedig sötétség.
-Magadon kívül voltál ezek szerint. - mondta Jason. - Volt már korábban is ilyen?
-Nem. Vagyis.. Voltak olyan napok amik kiestek. Vagy más helyeken voltam.
-Hmm.. Érdekes. - Daniel és Jason egymásra néztek.
-Valami bajt jelent? - kérdeztem.
-Nem. Vagyis nem tudom. - Jason a padlót bámulta.

Ezután mindenki ment a dolgára. Felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.
Álmomban egy sötét helyen voltam. Azt hittem egyedül vagyok, de kiderült hogy nem. A sötétség volt a társam.

-Mit akarsz? - kérdeztem.
-Téged. 

Felriadtam. Mi a francot akar ez jelenteni?
Daniel feljött hozzám. Megállt az ajtóba. Felálltam és szorosan magamhoz öleltem. Viszonozta a szorítást. A homlokomat az övéhez érintettem és lassan megcsókoltam.
Egyre jobban kívánom őt.
Lassan csókolt. Annyira érzékien hogy össze kellett szorítanom a combjaimat.

-Daniel! Úgy érzem hogy valami rossz fog történni.
-Ne aggódj. Azért vagyok itt hogy vigyázzak rád.
-De épp ez az! Velem fog történni valami. Érzem. Egy sötét dolog kezd eluralkodni rajtam. Egyre sűrűbben álmodok a sötétről. Mintha várna.
-Ne mondj ilyeneket. - az ablak elé állt. - A sötétség akkor uralkodik ha hagyod. Ne hagyd!
-De..
-Nincs de! Tudom hogy minden összejött, de erősnek kell lenni. Le kell küzdeni. Nem akarlak elveszíteni.
-Rendben. Nem hagyom. De tudnod kell valamit Daniel.
-Ne kételkedj magadban. Az senkinek sem jó. - és kiment a szobából.

Lementem Marcohoz. Edzeni akartam de nem ért rá.

-Gyere! - mondta Jason. - Én ráérek.
-Komolyan? - felhúztam a szemöldököm.

Az edzés sokkal jobb volt mint hittem. Bár most sokkal hamarabb elfáradtam, mint máskor.
Jason támadt én hárítottam és elestem.
Felálltam. Jasonnek háttal. A kezemben egy kis fekete gömb jelent meg. Jason támadt én pedig reflex szerűen rádobtam a fekete gömböt. Jason épphogy hárította.

-Mióta van új képességed?
-Nem.. Nem tudom. Én csak.. Ez mit jelent Jason?
-Nem tudom pontosan, de ha a sejtésem beigazolódik, akkor hatalmas erőnek vagy hatalmában.
-Hogy lehet az hogy egy kírérleti nyúl vagyok, mégis rendes vámpír erőim vannak?
-Lényegében ők csak elindították a folyamatot. Vagyis.. Előhozták az érzékeidet. Anyukád mindíg védeni akart téged. Ezért vitt el mindíg egy boszorkánymesterhez hogy kitörölje az emlékeidet. Mivel az emlékek törlődtek elnyomták az érzékeid.
-Szóval anya hazudott.
-Ne így fogd fel a dolgokat. Ő csak megvédett.