5.fejezet

El kell mondanom!

Amint beléptem az ajtón valami furcsa illat csapta meg az orrom. Vér szag!

-Felszaladok a szobába.. Mindjárt jövök. - és felsiettem.

Az asztalomon egy kép.

Daniel és én vagyok a rajta, amint csókolózunk. Megfordítom a képet.

,,Szép darab! Csak nehogy kárba vesszen!

    ~XX by: B ~

-Valami baj van? - jön be Daniel. A papírt összegyűrtem és eldugtam. Nem feltűnően persze.
-Nem! Csak elgondolkodtam. - mosolygok.
-Aam.. Rendben.. - nem akarja elhinni.
-Ha lenne valami baj elmondanám. - megcsókolom.
-Remélem tényleg így van! - mosolyog és megcsókol.

Most kezdek rádöbbenni hogy mennyire fontos nekem. Lehet tisztázom vele a dolgokat.
Épp kifelé megy a szobából.

-Daniel! - hátrafordul - Szeretlek!
-Szeretlek! - kimegy és könnybe lábad a szemem.

Nem tudom elmondani neki.. Biztos szörnynek titulálna.. Sírni kezdek és a tükörbe nézek.

,,-Nem kell magadat hibáztatni! Itt nem te vagy a hibás! Sőt... Miért lennél hibás? Hisz.. Még poénból sem kérdezte meg, hogy vámpír vagy e.. Akkor minek problémázol az ügyön!? ENGEDD EL!" - mondom magamba.

Este hallottam valami furcsa hangot a földszinten.. Anya szobájából jön a hang..
Óvatosan felállok nehogy felkeltsem Danielt és lesietek a szobához. Az ajtó nyitva és minden felforgatva. A fiókok kihúzva, a szekrények nyitva. A bejárati ajtó nyitódik. Oda sietek (tudod azzal a vámpír gyorsasággal) és egy srác felém fordul meglepetten.

-Nocsak, nocsak! Miss.Winston! Látom a képességeit már felfedezte és kezdi kitapasztalni. - elég fiatal.. Talán ő is vámpír.
-Ismerjük egymást? - összeráncolom a homlokom.
-Ó, tényleg.. Mi ,,nem" ismerjük egymást. - mondja gúnyosan és nevet. - Még viszont látjuk egymást Miss.Winston! Örültem a találkozásnak! - kacsint és elmegy.

Fogalmam sincs ki a franc volt ez... De nagyon ismerős valahonnan. Viszont.. Még mindíg nem tudom mit keresett, de úgy érzem jobb lesz vigyázni a házra.
Összerámoltam anya szobájába és felmentem vissza aludni.
Amint befekszek az ágyba Daniel átkarol és magához szorít.

-Merre voltál? - hablatyolja.
-Szomjas voltam. - válaszolok. De nem érkezett semmi válasz csak egy ,,Hmmm.".
Végül én is elaludtam.

Reggel nagyon rosszul voltam. Gyengének éreztem magam. Mint akit hetek óta éheztetnek. Megfordulok és Daniel bámul az arcomba.

-Jó reggelt álomszuszék! - mosolyog és a tekintetem fürkészi.
-Jó reggelt Buci! - megcsókol.

Lemegyünk a konyhába kávézni és reggelizni.

-Este jó sokat ittál. - jegyzi meg Daniel.
-Hogy érted? - ráncolom a homlokom.
-Sehogy.. Csak este.. Jó sokáig tartott a víz ivászatod. Csupán ennyi.
-Olyan sokáig tartott? - kérdezek vissza.
-Igen.
-És? - felhúzom a szemöldököm. - - Baj?
-Nem.. - istenem.
-Hát.. Jóó... - kínos csönd lesz. Odamegyek hozzá és megölelem. - Remélem tudod hogy nagyon fontos vagy nekem! - magához szorít.
-Te is fontos vagy nekem! - a szemébe nézek és megcsókolom.

Megmarkolja a fenekem és a pultra emel. A lábam közé furakszik és folytatjuk a csókcsatát. Annyira jól csókol. Eltudnék veszni benne. Hirtelen elhúzódik.

-Kate!
-Igen?
-Szeretlek!
-Tudom. - mosolygok és végigsimítom az arcát.
-De nem.. Én komolyan mondtam!
-Miért? Lehet ezt komolytalanul mondani?
-Hááát... - félre pillant.
-Jó tudom.. Ha valakit megakarsz dugni. De tudom hogy nekem nem azért mondtad.. Egy részben persze.
-Pontosan ezért szeretlek. Mindig önmagad adod. A suliba is ezért figyeltelek.. Ha nem én akkor a gyíkoknak szóltam, hogy figyeljenek.
-Akkor azért bámultak mindig olyan furán. - nevetek.
-Igen. De azt szeretem benned a legjobban, hogy szívből mondhatom hogy SZERETLEK! - könnybe lábad a szemem és látom hogy az övé is. Megcsókolom és egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Ne hazudj neki!! Elsírom magam. Aggódva fürkészi a szemem. - Valami rosszat mondtam?
-Nem! Dehogy! Csak.. El kell mondanom valamit.. Ülj le a székre! - mutatok az asztalnál lévő bárszékre
-Várj! Fogadok az hogy nem vagy szűz! - elnevetem magam.
-Nem.. Dee ez most komoly! Igazából.. Én.. Nem vagyok az aki voltam. Sokkal másabb vagyok mint te, vagy Amy vagy bárki. - összeráncolja a szemöldökét.
-Hogy érted!? Odalent nem az van aminek kell lenni vagy mi? - istenem... De cuki azt hiszi farkam van.
-Nem! Nem az! Csak azt akarom.. Hogy így fogadj el amilyen vagyok. Nem kérem hogy ígérd meg, csak ne mond el senkinek.
-Jólvan mond már! - Itt az idő Kate! Nem titkolhatod tovább!! Rajta! Csak mond ki:
-Vámpír vagyok. - azaz! Megtetted! Pacsi!
-Komolyan mondtad?
-Aam.. Igen! - ezen mi nem hihető?
-Lázas vagy? - fogja a homlokom.
-Nem! Komolyan mondtam! Mivel bizonyítsam? - keresztbe teszem a kezem.
-Hmm.. Szaladj fel a telefonodért három másodperc alatt. Most!
-Tessék! - nyomom a kezébe. A szája tátva marad.
-Jó... Akkor.. Mutasd a fogad is.
-Nem.. Nem akarlak elveszíteni! - elsírom magam.
-Nem kell aggódnod! - kezébe foglya az arcom - Csak mutasd! - megmutatom neki. Hatalmasat néz és a kezeit maga mellé engedi. Potyognak a könnyeim. Hülye! Hülye! Mondtad volna hogy viccelsz! Készülj! Este megölöd magad ha elhagy! Mégpedig ez lesz! - Ne sírj! - magához szorít én pedig megdermedek. Mégis veled marad! - Leszarom mi vagy! Felőlem lehetnél egy... Egy.. Ógre is akkor is leszarnám! Szeretlek! Soha senkinek nem mondtam még ennél komolyabban basszus.. Erre jössz ezzel a vámpír mizériával.. Leszarom! SZERETLEK! - megcsókolom.
- Én is szeretlek! - megint megcsókol.

Egyre hevesebben és hevesebben csókolózunk.
Lassan csókolgatja a nyakam még a bugyim vonaláig el nem ér.
Csengetnek.

-Ne! - és vissza tol a földre és folytatja. A bugyimon keresztül csókolgatja a csiklómat. Halkan felnyögök. Ismét csengetnek de most Daniel feláll és ajtót nyit.
-Igen? - feszült a hangja.
-Ó, hát itt vagy! Szevasz, haver! - Ray hangja az. Tegnap óta hívogatlak de semmi.
-Ray!
-Már kezdtem aggódni mi a franc lehet veled; - kilépek a konyhából egy melltartóba és bugyiban.
-Hé Buci!? Mi tart ilyen soká... - Ray szeme tágra nyílik. - Szia Ray!
-Aaam.. Helló! - Danielre néz és hátra mutat - Én most megyek! - mosolyog és felém kacsint. Daniel bezárja az ajtót és felém fordul.
-Ha legközelebb így jelensz meg bárki előtt, aki nem én vagyok, megkötözlek és elfenekellek! - nevetni kezdek. - Komolyan!
-Csak nem bekeményítünk Mr. Costanza?
-Háát, ha így viselkedik Miss. Winston muszály leszek! - megcsókol és a fenekemre csak egyet, majd belemarkol.

Felugrok az ölébe és a hálószoba felé veszi az irányt.

Tudom, tudom.. Unalmas hogy mindíg bocsánatot kérek mert esetleg csúszik pár hónapot a rész. Komolyan sajnálom és köszönöm hogy olvassátok a blogom! Komolyan! Köszönöm!
Igyekszek aktívabb lenni! ^^"
További szép estét/napot! ❤❤