6.fejezet

A titkok kapuja

,,-Istenem!" - nyögdécselem.

Daniel egyszerűen isteni! A nyelvével olyan dolgokat tud művelni ami leírhatatlan! A méretei pedig... Csak annyit mondok hogy a hasam még mindig fáj egy kicsit. Imádom! Nem bírok betelni vele.

-Ez... Eez.. WoW! - mondja Daniel.
-Imádlak! - megcsókolom.

Daniel keze egyre lejjebb és lejjebb csúszik. Lassan eléri a csiklómat..

-Kate! - kiabál Amy. - Szia!
-Basszus! - kiugrok az ágyból és felhúzok egy bugyit.

Daniel odajön hozzám a fiókos szekrényhez, félrehúzza a bugyim és már bennem is van. Hangosan felnyögök.

-Annyira szeretem hogy mindig hamar benedvesedsz tőlem! - hatalmasakat lök rajtam.
Hallom Amy lépteit a lépcsőn.
-Daniel! Jön Amy! - nyöszörgök.
-Leszarom! Akkor is elviszlek a csúcsra! - egyre gyorsabban és gyorsabban csinálja.

A hajamba markol és tartja a tempót.

-Élvezz! - amint kimondta befogta a szám és elélveztem. Neki sem kellett sok és elment. - Szeretlek! - és lágyan megcsókol.

Gyorsan felkapok egy felsőt és ajtót nyitok. Bár megjegyzem a lábaim remegnek.
Egy idegen alak.. Ismerős arca de fogalmam sincs ki lehet az.
Ép kiabáltam volna Danielnek.. De elcsitított.

-Magához jöttem Miss. Winston. - elég régiesen beszél.
-Aaam.. Jöjjön be! - beintettem az ajtón és a konyhába mentünk. -Találkoztunk mi már valahol? - kérdeztem.
-Minden bizonnyal. - egy halvány mosoly jelent meg az arcán. - Apád egyik barátja vagyok. - a gyomrom görcsbe rándult akárhányszor szóba jött apa.
-Kate! - szólt Daniel.
-Egy pillanat! - a férfi felé fordultam kérdő pillantást vetettem rá.
-Ó, el is felejtettem! Jason vagyok! - kezet nyújtott.
-Kate! De ezt már tudja. - szégyenlősen elmosolyodtam.

Felsiettem Danielhez.
Mikor benyitottam a szobába Danielen volt a melltartóm.

-Így is tetszem? - ráadásul be is kancsított. Kitört belőlem a nevetés.
-Hát... Ideje elgondolkodnom. - csipkelődtem.
-Igen? - Daniel felhúzta a szemöldökét.
-Igen. - álltam a tekintetét amíg el nem mosolyodott. -Van lent egy Jason nevű férfi. - Daniel gyanakvón rám nézett. Felszívta magát majd megszólalt.
-Nem gondoltam volna hogy hármasban szeretnéd csinálni, de ha nagyon szeretnéd beleegyezem. - meglepődve kitört belőlem a nevetés.
-De hülye vagy! - és megcsókoltam. Kezem közé fogtam az arcát és szigorúan ránéztem. - Jegyezd meg! Soha! Te az enyém vagy és én a tiéd! - Daniel a csípőmre tette a kezét és magához húzott.
-Szebben én sem mondtam volna. - megcsókolt.
-Szóval.. Jason apa régi barátja. - felvettem egy nadrágot. - Szóval öltözz fel és gyere le. - bezártam az ajtót és lementen a konyhába.
Amint beléptem a konyhába Jason felállt és addig nem ült vissza míg helyet nem foglaltam.
-Miss. Winston!
-Kate. - vágtam a szavába.
-Szóval Miss.Winston! - megforgattam a szemem. - Nagyon nagy baj van. Velem kell jönnie. - a kávémat félrenyeltem és majdnem megfulladtam. Persze nem haltam volna meg.. Na mindegy.
-Miért is? - kérdeztem.
-Mert megakarják magát ölni. - aaaah.. Unalmas duma...
-Már megint? Úgy tűnik nagyon sok mindenki utál.
-Ez nem vicces! Komolyan kell venned!
-Jason! Ne haragudj meg, de nem is ismerlek! Hirtelen ideállítasz, bejelented hogy ,,Megakarnak ölni." ami nem újdonság megjegyzem. - Jason az asztalra csapott.
-Miss.Winston! Nem azért jöttem ide hogy pátyolgassalak és hogy pletyizzünk! Apád rám bízta a biztonságod és bevallom nem egyszerű a vámpírokra vigyázni!
-Akkor nem csak én vagyok vámpír? - lesokkoltam. Jason elmosolyodott és kivillant a szemfoga.
-Nem. Nem csak te vagy vámpír. - megfogta a kezem. - Gyere menjünk. - Daniel lejött a konyhába.
-Valami baj van? - húzta fel a szemöldökét Daniel.
-Nem nincs. - mosolyogtam és kérdőn rám pillantott. - Daniel ő Jason, Jason ő pedig a barátom Daniel. - Kezet fogtak. Láttam nem volt valami gyenge kézfogás.
-Jason! - jegyezte meg Daniel.
-Daniel!
-Honnan ismeritek egymást? -Daniel elmosolyodott.
-Nem ismerjük egymást, de biztos láttam már valamikor. - mondta Daniel. Jason sejtelmesen elmosolyodott.

Nem egyeztem bele hogy elmenjek, ezért Jason és az emberei figyelték a házunkat... Vagyis a házamat és vigyáztak rám.
Én feleslegesnek tartom ezt, de mindegy.

***

-Meddig akarod ezt csinálni? - kiabált Daniel.
-Mit? - ordítottam vissza. - Én mondtam nekik hogy legyenek itt!? Ja nem!
-Küld el őket!
-Akkor velük kell mennem... - suttogtam magam elé. Daniel fújt egyet. - Amúgy is mit zavar téged hogy itt vannak?? - emeltem megint a hangom.
-Hogy mit zavar? - Daniel egy pillanatig elgondolkodott. - Honnan tudjam hogy nem azt nézik, ahogy a csajomat dugom? - direkt kiabált. Tuti eltitkol valamit. Ideges lettem és belevertem egyet a falba... Azt is meg kellesz csinálni. A szemem vörös lett.
-Daniel! - állta a tekintetem. - Miért zavar hogy itt vannak?
-Az előbb mondtam. - a hangja határozott. Elmosolyodtam.
-Ha emiatt aggódsz, akkor felesleges. - huncut vigyor. - Ameddig itt lesznek, addig nem szexelünk. Ennyi!
-Ezzel akarsz fenyegetni? - felhúzta a szemöldökét és felém indult. - Csak hogy tudd! Akkor teszlek magamévá amikor akarlak. - a falba ütköztem. Olyan határozott volt a hangja, hogy a gyomrom görcsbe rándult.
-Biztos vagy benne? Ahhoz két ember kell Mucika! - próbáltam fenyegető lenni de nem annyira sikerült.
-Lehet - a csípőmet megszorította és a szája a fülemhez ért. - de jegyezd meg! Te az enyém vagy! Örökre! - megfordult és elment.

Annyit vettem észre, hogy kapkodva veszem a levegőt és hogy bugyit kell cserélnem.
Jason belépett az ajtón.

-Miss. Winston! - gyorsan összeszedtem magam.
-Igen, Jason? - felé indultam.
-Denis itt volt. - Denis az akitől ,,rettegnem" kell.
-Az erdőben?
-Nem a városban.
-Akkor jó. Éppen enni indultam.
-Nem mehet egyedül. Magával megy Marco! - Marco... Ha nem lenne Daniel biztos összejöttem volna vele. Kreol barna bőr, fekete haj, kéjes - barnás szem. Minden nőt megkap. Sugárzik belőle a határozottság. Nem véletlenül Jason jobb keze.
-Hmmm... Marco.. - elmosolyodtam. - Jólvan. - elsétáltam Jason mellett.
-Kate! - soha nem szólított még Kate-nek. - Szükségem van az embereimre.
-Vettem. - és kimentem. Marco a ház előtt várt.
-Mehetünk? - kérdezte fapofával.
-Igen.

Marco már két órája nem szólalt meg.

-Ismerted az apámat Marco?
-Igen.
-És milyen volt?
-Bármit megtett volna érted.
-Hány éves vagy?
-Ötszáz. - elkerekedtek a szemei.
-Ezt nem értem. Engem valami génmanipulált szerrel változtattak át... Azt hogy lehet? - Marco nem válaszolt - Marco?
-Ezt Jason-nel beszéld meg!

Miután ettem Marcoval hazamentünk. Jason és Daniel a konyhában ültek.

-Mi történt? - gyanakvóan rájuk néztem. Mind a kettőjüknek az arca véraláfutástól és vértől volt tele.
-Beszélnünk kell! - Daniel kihúzott egy széket.